2018. február 28., szerda

Lépcsők



"Ha a tökéletesedés útját lépcsősnek képzeljük el, az egyik lépcsőre (az alsó lépcsőnél már feljebb) ez van írva:
 -Nem mondok rosszat senkiről.
A következő lépcsőre:
- Nem is gondolok."


(Gárdonyi Géza)




 

2018. február 22., csütörtök

8. Heti Louise L. Hay

Elérkeztem a 8. héthez Louise-al, hálából kezdtem el írni ezeket a bejegyzéseket, azért a sok tanításért és támogatásért amit az elmúlt 15-20 évben kaptam tőle a könyvei, gyakorlatai révén. Örülök, hogy belekezdtem és bár ezek a bejegyzések elsősorban azért születnek, hogy tisztelegjek Louise L. Hay életművének és fizikailag is kifejezzem a hálám, már  érzem, hogy ennél sokkal többet ad nekünk. Most is támogat és segít: neked aki olvasod minimum azzal, hogy a pozitív gondolatoknak már csak az olvasása is jó érzéssel tölt el, a rezgésed is megváltozik közben, nekem pedig azzal, hogy a figyelmem folyamatosan a hálán tartja hétről hétre, és olvasva , írva engem is áthangolnak ezek a támogató hitek.
 Az e heti írás témája az egészség, ami mindenkit érint válogatás nélkül, hiszen mindnyájan szeretnénk vagy elérni vagy megtartani .
Az idézett gondolatokat és megerősítéseket Louise L. Hay Éld jól az életed most! című könyvéből válogattam össze.

"Tudnod kell, hogy a tested bármilyen rosszul bánj vele, mindig megpróbálja fenntartani optimális egészségi állapotát.
A testünk, mint minden más az életben, a saját belső gondolatainkat és meggyőződéseinket tükrözi.
 A betegség társadalmilag törvényesen elfogadott módja annak, hogy kihúzzuk magunkat valamilyen felelősség alól vagy egy- egy kellemetlen helyzetből.
 Ha nem tanuljuk meg hogyan mondjunk nemet, akkor előfordulhat, hogy egy betegséget kell kitalálnunk, hogy majd  az mondjon nemet helyettünk.
 Dr John Harrison a lenyűgöző Love Your Disease című könyv szerzője szerint ,sokan csak azért mennek orvoshoz, hogy nagyon heves tüneteiket megszüntessék- hogy el tudják viselni a betegségüket.
Mintha valami íratlan, tudatalatti egyezség lenne az orvos és a páciens között: a doktor meg ígéri, hogy nem gyógyítja ki a beteget, ha az úgy tesz mintha tenne valami a saját állapota érdekében.
A valódi gyógyításban részt vesz a test, a lélek és a szellem is.

Az egészségre vonatkozó megerősítések

Az optimális egészségi szintre állítom vissza, és azon tartom fenn a testem.

Készséggel elengedem azt az igényt, amely létrehozta az állapotomat.
Máris elindultam a gyógyulás útján. Szeretettel figyelem a testem üzeneteit.
Kicsattanok az egészségtől; vibráló és dinamikus állapotban vagyok.
 Hálás vagyok, amiért makkegészséges vagyok.
 Megérdemlem, hogy jó egészségben éljek.
 Elfogadom és megérdemlem a tökéletes egészséget- most.
 Most jól vagyok, és ez biztonságos. Mindig szeretet vesz körül.
 Magabiztos vagyok, és biztonságban vagyok. Az életet könnyűnek találom. Felnőttnek lenni biztonságos.
 Mindig biztonságban vagyok, nem kell aggódnom. Szeretet vesz körül és védelmez engem.
 Tele vagyok energiával és lelkesedéssel.
 A testem gyorsan gyógyul.
 Biztonságos világban élek. Biztonságban vagyok. Az élet minden aspektusával békében élek.
 Nem vagyok azonos a szüleimmel. Egészséges és teljes vagyok, és eltölt az öröm.
 Most jó egészségben vagyok. Elengedem a múltat.
 Az élet szeret és támogat engem. Biztonságban vagyok .
Többé nem kritizálom saját magamat; a lelki nyugalmam helyreállt és minden rendben van.
 Engedem, hogy az élet keresztül áramoljon rajtam.
 Könnyedén, szívesen haladok előre.
 Gyengéden bánok a testemmel. Szeretem magam.

 Megengedem magamnak hogy jó legyek."

Köszönöm, Louise.


Ha szeretnéd elolvasni miért kezdtem bele a heti Louise L. Hay írásába, olvasd el az Első heti Louise L. Hay-t.

Ha tetszett az írás, oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson.


2018. február 14., szerda

7 .Heti Louise L. Hay

Ezen a héten  a kapcsolatokhoz írok értékes gondolatokat és megerősítéseket L.L.Hay Válaszd az életet című könyvéből.

Lovebirds
(azért  hívják az afrikai törpepapagájokat szerelem madaraknak, mert a természetben szinte sosem látni őket egyedül, csak párban)


"A legtartósabb kapcsolat az életemben mindig is az önmagammal fenntartott kapcsolat lesz. Az összes többi, ahogy jön úgy el is múlhat. Még a "sírig tartó"házasságok is befejeződnek egyszer. Az egyetlen személy, akivel mindig együtt maradok, én magam vagyok. A kapcsolat önmagammal örökkévaló. Tehát milyen is ez a kapcsolat? Reggelente amikor felébredek, örülök-e annak, hogy magamat itt találom? Olyan személy vagyok, akivel szeretek együtt lenni ?Örömömet lelem a saját gondolataimban? Nevetek magammal? Szeretem a testemet? Elégedett vagyok önmagammal? Ha önmagammal nem jó a kapcsolatom, hogyan lehetne jó bárki mással? Ha nem szeretem magamat, mindig keresni fogok valakit, aki kiegészít engem, boldoggá tesz, beteljesíti az álmaimat."

"A "sóvárgó" állapot a legjobb arra, hogy sikertelen kapcsolatot vonzzunk. Egy könyvében Dr Wayne Dyer azt írja:" Bármilyen kapcsolatban, ahol két ember teljesen eggyé válik, a végeredmény két fél ember lesz." Elvárható egy másik embertől, hogy "rendbehozza" az életedet vagy ő legyen a te "jobbik feled", de ezzel kudarcra ítélet önmagadat . Azzal a személlyel légy boldog, aki voltál, mielőtt egy kapcsolatba léptél. Légy annyira boldog, hogy ne legyen feltétlenül szükséged egy kapcsolatra a boldogsághoz. Hasonlóképpen, ha partnered nem szereti önmagát, szinte lehetetlen lesz elégedetté tenni őt. Sohasem leszel elég jó annak, aki bizonytalan, frusztrált, féltékeny, utálja magát és sértődött. Túlságosan gyakran fordul elő, hogy önmagunkat ütjük ki, próbálván megfelelni a partnerünknek, akinek fogalma sincs arról, hogyan fogadja el a szeretetünket- éppen azért, mert nem szereti önmagát sem. Az életünk tükör. Amit mi magunk vonzunk, mindig tükrözi saját értékeinket és a gondolatainkat magunkról a kapcsolatainkról. Azt, hogy mit éreznek mások mi rólunk, saját életük korlátozza. Fel kell ismerni, hogy az Élet mindig feltétel nélkül szeret minket."

"Megerősítések életed kapcsolataihoz

Azért jöttem ide, hogy megtanuljam csak szeretet létezik. Felfedezem, milyen csodálatos vagyok. Kész vagyok szeretni magam. Élvezem önmagam társaságát. A szerető Isten csodálatos teremtményeként határozottan, tudom, hogy szeretnek, ezt a szeretetet most elfogadom. Nyitott és fogékony vagyok egy csodálatos, szerető kapcsolatra. Szerető, támogató gondolatokat gondolva teremtek szerető és támogató kapcsolatot. Kitárom szívemet a szeretet előtt. Biztonságosan ki mutathatom a szeretetemet. Mindenkivel jól kijövök. Bárhol is vagyok ott öröm és nevetés van. Szívemből beszélek. Az emberek szeretnek és én is szeretem az embereket. Harmóniában vagyok az élettel. Mindig megfelelő partnerem van az életben. Biztos vagyok és biztonságban vagyok a magam iránt érzett szeretettel. Harmonikus kapcsolatban állok az élettel."

Hálásan köszönöm, Louise.

Ha szeretnéd elolvasni miért kezdtem bele a heti Louise L. Hay írásába, olvasd el az Első heti Louise L. Hay-t.

Ha tetszett az írás, oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson.

2018. február 12., hétfő

A szerencsétlen

Claudia Tremblay art

"Nem az a szerencsétlen, akit annak vélsz, hanem aki magát véli szerencsétlennek."

Gárdonyi Géza

2018. február 9., péntek

6. Heti Louise L. Hay

Ezen a héten abból a könyvből idézek, amit először olvastam Louise L.Hay-től,  az Éld az életed-ből. A téma pedig egy igazi klasszikus problémával foglalkozik az önkritikával, ami ha nincs az is baj, de a ha valaki túlzásba viszi és főleg, ha szokássá alakítja, akkor az ön és közveszélyes. Lerombolja az önbizalmat, megakadályozza a pozitív gondolkodást és tönkreteheti a kapcsolatainkat is. Hiszen a notórius önkritika alacsony önértékeléshez, szorongáshoz  és persze idővel mások felé is ítélkező esetleg zsarnokoskodó magatartásformákhoz vezet.



"Az önkritika totális melléfogás

Ez csak elmélyíti a halogatásra és lustaságra való hajlamunkat. Amiért valóban érdemes szellemi erő feszítést tenni , az az idejétmúlt föladása és az új felépítése magunkban.
Ismételd: "Kész vagyok felhagyni a törekvéssel, hogy értéktelennek lássam magam. A legjobbat érdemlem az életben, és ezt boldogan el is fogadom."
Miután néhány napon keresztül ezt a megerősítést rendszeresen ismételgetem, a halogatásban megnyilvánuló magatartásformám magától gyengülni kezd.
"Amint kialakítom magamnak saját értékem tudatát, többé nem érzek kényszert lelki gazdagodásom feltartóztatására."
Gondolom, már látod az összefüggést a belső elvárásaink és életünk eseményei között. Ne pazaroljuk időnket és energiánkat a magunk hibáztatására olyasmiért, aminek megléte szükségszerű, ha bizonyos nézeteink vannak. Előbb változtassuk meg ezeket a nézeteket.
Az ügy szempontjából a megközelítés módja és a témaválasztás lényegtelen, hiszen gondolatokkal foglalkozunk, ezek pedig megváltoztathatók.
Ha változtatni akarunk egy állapoton, ezt kell mondanunk:
"Kész vagyok tudatomból kitörölni azt a képzetet, amely ebben az állapotban tart engem."
Ezt mondogasd magadban, ahányszor csak betegségedre, vagy problémádra gondolsz. Attól a perctől, hogy így vélekedsz, kilépsz az áldozatok sorából. Többé nem vagy már tehetetlen, saját hatalmad tudatára ébredsz. Ezt mondod: "Kezdem belátni, hogy mindvégig én alakítottam a körülményeimet. Ezennel visszaveszem hatalmamat. Feladom ezt az idejétmúlt nézetet, és szabaddá teszem magam."

"Légy jó magadhoz. Szeresd önmagad és bízzál magadban."

"Az élet végtelen körforgásában, ahol most vagyok, minden teljes, egész és tökéletes. Tudom a belső ellenállást meg kell szüntetnem magamban. Másoknak nincs hatalma fölöttem. Én irányítom az életem. Amennyire tudom, átadom magam az életembe végbemenő változásoknak. Bízom magamban, bízom a változásban. Minden tőlem telhetőt megteszek. Nap, mint nap egyre könnyebb. Boldog vagyok, amiért örökké megújuló életem ritmusában és  áramában lehetek. Csodálatos ez a mai nap. Mert akarom, hogy az legyen. Világomban minden rendben van."

Köszönöm Louise.

Ha szeretnéd elolvasni miért kezdtem bele a heti Louise L. Hay írásába, olvasd el az Első heti Louise L. Hay-t.

Ha tetszett az írás, oszd meg, hogy másokhoz is eljuthasson.


2018. február 1., csütörtök

A derűlátó és a borúlátó



"A derűlátó és a borúlátó egyformán hasznos tagja a társadalomnak. A derűlátó feltalálja a repülőgépet, a borúlátó meg az ejtőernyőt."

Gladys Bronwyn Stern


Beckné Máté Ági
Léleksegítő