2018. január 7., vasárnap

Elsö heti Louise L.Hay

2017 augusztusában Louise L.Hay  távozott közülünk. Mikor megtudtam, könnyek kezdtek folyni az arcomon, olyan volt mintha egy barátomat vesztettem volna el és ha belegondolok így is volt. Általa ismertem meg a pozitív megerősítéseket, ő tanított meg önmagam szeretetére, a tükörmunkára és az ő Éld az életed című könyve volt az  első önfejlesztő könyv amit elolvastam és általa kezdődött a gondolkodásom megváltoztatása. Sokszor húzott ki hullámvölgyekből és vígasztalt szomorúság idején, így hát azt hiszem nyugodtan érezhetem a barátomnak.Úgy gondoltam, hogy ezért a sok jóért amit tőle kaptam,  hálából az idén minden héten  egy bejegyzést neki szentelek. Idézetet valamelyik könyvéből, valamilyen általa ajánlott gyakorlatot vagy egy csokrot pozitív megerősítésekből.
 A mai első a barátságainkban fog minket megerősíteni. A barátságaink a legfontosabb kapcsolataink és boldogságfokozó hatásuk is bizonyított. Köszönöm Louise-nak, ti pedig fogadjátok szeretettel.


Barátokra vonatkozó megerősítések

Készen állok elengedni azt a bennem élő mintát, amely megnehezíti a barátságaimat.
Szeretem és elfogadom magam, és mágnesként vonzom a barátokat.
Bízom magamban, bízom az életben és bízom a barátaimban.
Minden barátom sikeres.Szerető és gondoskodó barát vagyok.
Könnyű másokat szeretni, ha önmagam is elfogadom.
Ha hibázom is, valaki mindig segíteni fog.Megérdemlem
a támogatást.
A barátaim szeretnek és támogatnak engem.
Elengedem a kritikát és az ítélkezőket az életemből.
Nyitott vagyok és észreveszek minden nézőpontot.
Tiszteletben tartok másokat és ők is tisztelnek engem.
A mások iránti szeretetem és elfogadásom tartós barátságokat eredményez.
Biztonságban érzem magam,ha nyitott vagyok.
Békén hagyom a barátaimat. Mindenkinek szabadságában áll, hogy az legyen aki.
Megbízom az engem vezérlő belső bölcsességben.
Biztonságban kérhetek bármit, amire szüksége van.
Túllépek a korlátokon és őszintén fejezem ki magam.

Megengedem magamnak,hogy barát legyek.

Vizualizációs gyakorlat:
A barátaid közül kiknek tartozol elismeréssel? Szánj rá időt, hogy magad elé képzel őket. Nézz a szemükbe és mondd nekik:

"Köszönöm,hogy velem voltál, amikor szükségem volt rád. Fogadd szeretetteljes áldásomat. Ragyogja be az életedet az öröm."

Egy vagyok az élettel és az élet minden aspektusa szeret és támogat engem. Ezért vidám, szerető baráti körre tartok igényt az életemben. Mindannyian nagyon jól érezzük magunkat külön-külön és együtt is. Nem vagyok azonos a szüleimmel, sem akapcsolataikkal. A saját egyéni énem vagyok; és én úgy döntök, hogy csakis támogató, gondoskodó embereket engedek a világomba. Bárhová megyek, melegséggel és barátsággal fogadnak. Megérdemlem a legjobb barátokat és hagyom, hogy az életem megteljen szeretettel és örömmel.Ez az én lényem igazsága és mint ilyet, elfogadom. Minden jól van az én barátságos világomban.


A fenti szöveg és vizualizációs gyakorlat Louise L. Hay Éld jól az életed most! című könyvéből származik.



Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése