2012. december 31., hétfő

Adni, kapni, elfogadni

 Karácsonykor talán azért könnyebb adni, mert kapni is többet kap mindenki és elfogadni is jobban elfogad mindenki. De mi van az év többi napján? A hozzám forduló embereknek szinte egytől egyig gondjuk van azzal, hogy szeretetet fogadjanak el. Úgy gondolom, hogy ennek az egyik lehetséges oka egy korlátozó vallási hiedelem. Az Apostolok cselekedeteiben hangzik el Pál apostoltól "Nagyobb boldogság adni, mint kapni" Először nézzük mi az a hiedelem, a lexikon így fogalmaz:

2012. december 20., csütörtök

Elfogadás


Egy korábbi írásomban az élet játékszabályairól írtam. Chérie Carter-Scott  könyvében az első szabály, vagyis a Kapsz egy testet kihívása a testünkkel kötött béke és ehhez leckéket kell vennünk elfogadásból, önbecsülésből, tiszteletből és gyönyörűségből. Chérie szerint tehát testünk szolgáltatja a legjobb leckéket az elfogadásról.

2012. december 10., hétfő

Ima önmagunk szeretetéért


A karácsonyi készülődés időszaka lehet meghitt és szeretetteljes de lehet rohanó és kapkodó, megfelelés kényszeres és fárasztó is. Ha szeretnénk az első lehetőséggel élni és miért is ne szeretnénk, akkor még nincs késő lelassítani kicsit és napjában tudatosan figyelni önmagunkra. Belső gyermekünk is szeretne meghittséget és szerető figyelmet, mondogassuk neki magunkban, hogy köszönöm és szeretlek, ameddig csak jobban nem érezzük magunkat. Ezt bárhol és bármikor megtehetjük. Kérjük, hogy a vásárlás legyen szeretetteljes, a süteménysütés legyen meghitt, akár bele is feledkezhetünk, lehet áldott pillanatokat átélni teljesen hétköznapi munkáink során. Gyermekkorom karácsonyaiból